Nem minden nagy újítás köthető semmiből előbukkanó hatalmas ötlethez, néha csak annyi kell hogy 2 külön is működő dolgot összegyúrjunk egy teljesen újjá. A mai orvos és természetfeletti-misztikus sorozatok dömpingjében a Witch Doctor írója- Brandon Seifert  rájött erre, amikor elkészített egy keresztezést, igen egyedien, saját bevallása szerint is merítve a Doktor House , Hellblazer és társaiból, első ízben egy webcomic formájában.

Elolvasom »

A nagy Avengers-lázban azért ne feledkezzünk meg a kisebb kiadók próbálkozásairól sem, mint például az Image kiadó sokak által kedvelt sorozatáról, a The Walking Deadről, aki a tévésorozatok kedvelőinek népes táborát is igyekszik meghódítani, nem csak a képregényolvasókat. Itt természetesen az írott-rajzolt verziójáról lesz szó a történetnek, a tévésorozatra van más oldal specializálódva. A második számot még tavaly decemberben mutattam be nektek, itt az ideje a folytatásnak. Előre jelzem, hogy aki nem olvasta az előző két részt, de tervezné, az vigyázzon, mert spoileres lehet a cikk, képtelenség bemutatni anélkül. Megértést köszönöm.

Elolvasom »

Folytatjuk a múltkorában megkezdett The Walking Dead képregénysorozatot, amiből ugye tévésorozat is van. A képregény második száma van most soron, folytatjuk a történetet ott, ahol az előző részben abbamaradt.

Elolvasom »

Mostanában igen nagy népszerűségnek örvend a The Walking Dead című tévésorozat, és ennek köszönhetően a zombiapokalipszis is kedvelt témájává vált különböző honlapoknak, persze a humoros oldaláról megközelítve a dolgot. Mi se maradjunk ki akkor a jóból, lássuk, mi szolgál alapul a sikeres sorozatnak, mert bizony egy képregényről van szó, ami szintén a The Walking Dead címet viseli, csak ő volt előbb. Lássuk, hogy indul az egész sztori, az első számban.

Elolvasom »

Közeledik a Halloween. Egy Amerikából átvett "ünnep", amikor mindenki jelmezbe öltözve bulizik és járja az utcákat, valamint töklámpásokat kreál, és örül nekik. Mindenki máshogy reagál erre az alkalomra. Van, aki teljes mértékben elítéli, szerinte semmi keresnivalója nincs mifelénk egy amerikai ünnepnek. Valamilyen szinten igaza is van. Olyan is akad, aki teljes mértékben része a Halloween-i hullámnak, és csinálja a lámpást, ölti a jelmezt, ilyesmi. Mondjuk Amerikában ilyenkor házról házra járnak a maskarás kölkök édességet kunyerálni, felénk ilyesmi nem igazán van, bulik és felvonulások viszont bőséggel. Vannak viszont emberek, akik a kettő között helyezkednek el, és nekik kimerül a Halloween egy horrorfilm megtekintésében (egyedül vagy társaságilag) vagy valami horroros témájú olvasnivaló átnyálazásában.  Évről évre én is ebbe az utóbbi kategóriába tartozok, bár kivétel néha akad. Idén azonban szolidan filmezgettem és képregényt olvastam a "jeles ünnep" alkalmából. Az előbbi a Holló c. film volt, akit érdekel, az utóbbi pedig a Spawn 05. száma, erről már bővebben is írok.

Mára mindenképp valami sötétebb, brutálisabb, horrorosabb képregényt akartam hozni, ezért esett a választásom Spawnra. Tudom, hogy van akinek a kiadó neve vagy akár ezé a sorozaté is maga a horror, de vannak akik szeretik a pokolből visszalökött ex-zsarut és annak pokoli történeteit Vujity Tvrtko nélkül (ha jól írtam fejből a nevét, kérem a diplomámat és az irodalmi Nobelt faxon küldeni, köszi).

Még régebben bemutattam a sorozat első négy számát, ami egy egész történet volt, ha nem emlékeztek már rá, akkor katt. Most pedig az ötödik szám következik értelemszerűen, ami egy one-shot, szóval nem igényel sok időt az olvasása, és a történet sem bonyolult ebből kifolyólag, bár a sorozat nem épp a Shakespeare-i mélységeiről és történetvezetéseiről híres amúgy sem. Szóval annyi a történet, hogy szabadon engednek egy sorozatgyilkost, aki fagyisnak öltözve csalogatta be a gyerekeket a furgonjába és ölte meg őket sorra. Igen, elég durva. A világ ettől lesz hangos, hogy a gyerekgyilkos újra szabadon garázdálkodik. Persze hősünknek is fülébe jut (várjunk csak, tényleg, az hol van neki? hmm) a hír, és egy sor emlék eszébe jut, miszerint még nyomozó korában találkozott ezzel a pacákkal, és meg is kellett volna ölnie, de nem tette. Na, most hogy már badass sötét pofa lett belőle is, és van menő vörös köpenye meg sok lánca, elérkezett az idő, hogy leszámoljon az ellenséggel. Pont.

A történet dióhéjban ennyi, illetve vannak még számomra üresnek és értelmetlennek tűnő szövegelések, amiknek személy szerint annyi szerepet látok, hogy töltsék ki a kötelező 23 oldalt és hogy húzzák az időt a Spawn vs gyerekgyilkosállat bunyó előtt, így ezt csak a füzet végére kapjuk meg.

Az egész füzetet tekintve ez nem épp egy rossz szám, de azért annyira nem is dobtam el az agyam tőle, talán a sok fölös dumálás miatt. De azért simán vállalható így halloweenre, közepes olvasmány kiváló képi világgal továbbra is.

Az előző cikkben olyan letöltőlinket kaptatok, ami 1-től 10-ig tartalmazza a számokat, így értelemszerűen ez is ott van, valahol a közepetájt. Itt van újra a link, használjátok egészséggel.

Ja, még valami. A szemfülesek kiszúrhatták, hogy új logó virít a jobb oldalon. Bizony, ahogy azt már megszokhattátok, ünnepekkor lecserélem a logót egy rövid időre, ez történt most is. Most nem megyek bele, hogy a Halloween akkor ünnep-e vagy sem, a lényeg, hogy ez a logó keddig fog szerepelni, aztán jön vissza a megszokott. Remélem tetszik, esetleg véleményt is lehet róla nyilvánítani, ahogy bármiről ami ide kapcsolódik. Spawnról, a Halloweenról, bármiről.

Mára ennyi voltam, csütörtökön szeretnék valami nagy dobással jelentkezni, remélem összejön, addig is sziasztok. Bú.

Todd McFarlane méltán híres, és sokak által kedvelt karaktere eddig még nem tette tiszteletét itt a blogon, szóval lassan itt lenne az idő, hogy foglalkozzak vele is. Már kitalálhattátok (meg ott írja a címben), hogy Spawn-ról van szó. Az 1992-ben indult, és azóta is futó sorozatát választottam most ki, abból is az első történetet, hogy kezdjük az elején a dolgokat. A történet címe Questions, és a széria első négy füzetét tölti ki.

Elolvasom »

Mielőtt belecsapnék a képregény bemutatásába, van egy bejelentésem: egy hét "nyári" szünet fog következni a blogon a jövő héttől. Pontosabban ez az utolsó bejegyzésem a szünet előtt, ami után természetesen a megszokott kerékvágásban kerülnek majd ki a cikkek. A jövő héten tehát rám ne nagyon számítsatok, a szünet oka, hogy majdnem egész héten egy másik városban leszek, így nem lesz időm frissíteni, ezért inkább bejelentem. Benya fog még jelentkezni nektek valamivel szerdán, tehát egy kis olvasnivalótok lesz jövő hétre is, azután pedig újra fog indulni a gépezet. De akkor nézzük, mivel veszek búcsút egy hétre tőletek.

Már régen mondtam, hogy három nagyobb projekt van a tarsolyomban, amit a megfelelő időkben fogok bedobni. Na, eljött a megfelelő idő az első nagy történet bemutatására, ami nem más, mint a Street Fighter első sorozata, amelyet a HálóZsákon a maga teljes, 14 kötetes állapotában megtaláltok.

A Street Fighter egy népszerű videojáték, amely más területekre is betört, több-kevesebb sikerrel. Például készült két film belőle, vagy mondjunk inkább egyet. Az első film a 90es években került bemutatásra ha jól emlékszem, és olyan sztárok szerepeltek benne, mint a színészóriás Jean Claude Van Damme, vagy Raul Julia, aki számomra az Addams Familyben nyújtott alakítása miatt maradt meg, ott Gomez szerepében tündökölt az azóta már elhunyt színész. A Street Fighterben a főgonosz, Bison jutott neki, amely szerep szerintem jól állt neki. A másik filmről nem is szeretnék sokat beszélni, Street Fighter: The Legend of Chun-Li volt a címe, de ennek csak a második része volt igaz, mert Chun Liról szólt (legalábbis úgy hívták a csajt benne, de még csak véletlenül sem emlékeztetett az igazi karakterre), viszont egyáltalán nem volt Street Fighter. Filmes téren ráférne egy vérfrissítés egy ütős film formájában, mert a JCVD-s verzió sem maga a tökély azért. A képregények világába is beverekedték magukat Ryuék, erről írom például ezt a cikket, de van még folytatás is, ami majd máskor lesz bemutatva. Ennek a sikeréről talán talgaby tudna mondani valamit, őt tudom, hogy követi az ilyen statisztikai adatokat az eladásokról, illetve a magyar változat sikeréről is HZs tagok tudnának bővebben beszélni. Talán ez a cikk még szerez pár olvasót ennek a jó kis képregénynek.

A történet elég sok szálon fut, de ettől nem válik érthetetlenné, maximum sokszínűvé. Mert kapunk itt Interpolos nyomozósdit, harcművészetet, egy kis romantikát, drámát, mindent, mi szem-szájnak ingere. Sőt, a minden füzet végén található rövid szösszenet a humort is kellő mértékben szolgáltatja, így tényleg nem sok okunk lehet panaszra. A történet fő szálja Ryu útját mutatja be, akinek mesterét valaki megölte, és ő útra kél, hogy elegendő tudást és tapasztalatot szerezzen ahhoz, hogy megbosszúlja mestere halálát. Később kiderül, ki végzett Gouken mesterrel, de ezt persze nem árulom el nektek. Ryuhoz csatlakozik az úton egy tanítvány Sakura személyében. Ő egy fiatal kislány, akit szinte semmi más nem érdekel, csak a bunyó, és mindem álma, hogy Ryu legyen a mestere. Sakura mindenre hajlandó céljainak elérése érdekében, képes az egész világot bejárni Ryuval, hogy harcolni tanuljon. Ryut támogatja még társa, Ken, aki a legjobb barátja is egyben, azonban ő nem tud vele lenni az útja során, mert egy váratlan esemény következik be az életében, amiről szintén megtudhattok mindent a képregény elolvasásakor.

Egy másik történetszál Chun Li Interpol ügynök és Guille nyomozását mutatja be, akik a Shadaloo nevű szervezet után kutatnak, hiszen ők végeztek Chun Li apjával, és Guille barátja is eltűnt, talán meghalt, talán nem, de a Shadaloo keze benne van a dologban. Ezen a szálon is történnek izgalmas dolgok, például, hogy a Shadaloo kifejezetten érdeklődik Ryu iránt, nem tudni miért. A másik főbb szál pedig Bison egyik bérgyilkosának története, aki új életet és új lehetőséget kap egy titokzatos varázslónőtől, és beáll a titkosszolgálathoz. Semmire nem emlékszik a múltját illetően, hogy Bison legjobb "babája" volt, ő rá lehetett bízni a legnagyobb melókat is. Ezekből semmire sem emlékszik, de valami gyanússá válik, kezd rádöbbeni, hogy nem mindig állt ő a jó oldalon.

Igazából mind a három fő szál a maga módján nagyon jó, bár az én kedvencem a Ryu  útját bemutató szál, és legkevésbé a Killer Bee sztoriját szeretem. Killer Bee az újéletet kezdett bérgyilkos. De nem vagyunk egyformák, lehet valakinek az lesz a kedvence.

A rajzok szerintem szuperek, az egész grafika, szinekkel, mindennel együtt csodálatos, a kedvenceim közé tartozik simán. És itt nem a karakterek életszerűségére értem, mert az nem nagyon van jelen, de nem is kell az mindig. A képi világ tehát elvarázsol, a sztoriban szerintem mindenki talál kedvére valót, hiszen sok irányba mozog a történet, ahogy azt már felsoroltam fentebb.

A történet amúgy nem ér véget itt a 14. füzettel, a második sorozatban folytatódnak ezek az események, és a lezárás olyan, mint a Barátok Közt évadzárás (bocs a hasonlatért), a végére betesznek pár olyan fordulatot és történést, hogy egyszerűen nem bírja ki az ember, hogy ne olvassa a folytatást. Az előbbi Barátok Közt hasonlat már csak azért is erős volt, mert a sorozatok nagyrészével ellentétben ennek csak a vége izgalmas, a többi esemény 10 epizódonkénz ismétlődik, csak más szereplőkkel. Itt azonban végig izgalmas történettel van dolgunk, nem csak a végére lendül be, szép is lenne.

Remélem felkeltettem az érdeklődésetek a képregény iránt, olvassátok el a HálóZsákon. A fenti háttérkép innen tölthető le, az Elolvasom mögé pedig betettem még négy hátteret, ezek kattintásra tölthetők.

Ez volt a szünet előtti frissítés, de ne aggódjatok, észre se fogjátok venni ezt az egy hetet, hiszen benya cikkje is kikerül szerdán, már elküldte nekem, és jövő hétre kérte hogy tegyem be, tehát ő fogja itt megtörni a csendet. Aztán még alszotok párat, és máris jövök az újabb írással. Addig is sziasztok, legyetek jók, szavazzatok, és olvassatok sok-sok képregényt.

És akkor a beígért hátterek:

Elolvasom »

Mit kapunk akkor, ha fogunk egy akciósztárt és leültetjük képregényt irni? Nos, ezt kapjuk. Tyrese Gibsont ismerhetjük már filmekből, nekem hirtelen csak a 2FAST2Furious jutott eszembe, de utánanézek mibe volt. Ja tényleg, Transformers, Death Race, Legion, ilyesmik. Tehát az akcióhős oldalát már  megismertük, most pedig egy új oldalát mutatja meg a közönségének, és a rajongótáborának, ugyanis nekifogott, és pár másik arccal irt egy háromrészes képregényt.

Azt remélem nem kell sokat ecsetelnem, hogy világmegváltó filozófiai gondolatokat, vagy komoly jellemfejlődéseket nem érdemes várnunk. A főhős ez a Mayhem nevű tag, aki kinézetre olyan, mint Deadpool, és úgy zúz, mint a Megtorló kétszer. Nem mellesleg, ha Mayhem leveszi a maszkot, akkor megtévesztésig hasonlit Tyresera, és ez sem meglepő.

De ejtek egy pár szót a fantasztikus történetről. Szóval Mayhem sorra szedi le a rosszfiúkat (nem a fáról), egészen addig, amig valaki meg nem elégeli ezt, és ráküld hősünkre egy négytagú bandát, akik megizzasztják kicsit Tyreset Mayhemet. És kb ennyi az egész, spoilereket ha akarnék se tudnék irni, ha jól számoltam egy apró fordulat lesz a végén, de az sem csap a földhöz.

A rajzok viszont ütősek. Tényleg, nekem tetszenek. És igazából a képregénnyel sincs bajom, agykikapcsolásnak tökéletes, meg amúgy laza zúzás az egész, és hát ilyen is kell néha az embernek, kikapcsolódás.

Amúgy a harmadik füzet végén azt irja, hogy "not the end", ami szerintem azt jelentené, hogy lesz még folytatás. Én nem bánom, felőlem jöhet, szerintem el is fogom olvasni, az ilyesmiket is birom.

Azoknak ajánlanám ezt a képregényt, akiket nem zavar, hogy az egy oldalra jutó Goethe idézetek száma egy szép negativ szám. Viszont akció van, tehát az akciókedvelőknek megvan a tökéletes olvasmány. Annyi még hozzá tartozik az igazsághoz, hogy angolul olvastam, de az az igazság, hogy oroszul is értettem volna nagyjából, mert Mayhem nem sokat beszél.

Ha felkeltettem az érdeklődésetek (amit remélek), akkor keressetek rá erre a három füzetre bátran. Jó olvasgatást, szevasztok.