

Egy ideje nem jelentkeztem semmivel itt, de ennek most véget vetek, újra itt vagyok az éterben. Üdvrivalgás? A mai bejegyzésemnek erősen teszt értéke van, ugyanis ezzel próbálom felmérni az érdeklődést az alakváltók iránt. Az egyik szavazáson még régen megkérdeztem, hogy milyen témában írjak gyakrabban. Ott a szuperhősök és a fantasy kapott a legtöbb szavazatot, a Transformers pedig a legkevesebbet (ha jól emlékszek, kemény kettőt). Viszont ott az ellentmondás, hogy az eddigi TF cikkek nem rendelkeznek rossz olvasottsági adatokkal, szóval akkor mégiscsak lenne rá igény ezek szerint. Igaz ami igaz, nagyon régen nem lepték el az óriási robotok az oldalt, de most mégis itt vannak, és meglátom, hogy szerepelnek. Igen, ettől a cikktől függ az, hogy milyen gyakran lesz tf-cikk itt nálunk, vagy hogy egyáltalán lesz-e.
A számtalan sorozat és mini közül most a DreamWave kiadó által 2002-ben piacra dobott első generáció (G1) első fejezetének (v1) első füzeteire (00-01) esett a választásom. Vagyis kezdjük szépen a legelején a dolgokat, legalábbis ennél a kiadónál, mert ugye transformerek nem 2002 óta vannak jelen a képregények oldalain. Lássuk, hogy vezetik be a sztorit a DreamWave-nél.

Régen nem jelentkeztem frissitéssel, de ennek most vége. A mai frissitésben két olyan univerzum csap össze, amelyikben három dolog közös. Az első, hogy a Hasbro játéksorozatot hozott ki a szereplőkről és hatalmas sikernek örvendtek annak idején, és örvendenek most is. A második, hogy a közelmúltban mindkét univerzum tagjai kaptak külön filmet, és a harmadik, hogy ezek a filmek erősen hagynak kivánnivalót maguk után. Nem titok, mert látszik a cimből és boritóról, hogy a Transformerekről és a GI Joe hőseiről van itt szó. A filmekről mondok pár szót, mielőtt elkezdem bemutatni a képregényt, amiben találkozik a két világ. Szóval, Transformers filmből eddig kettő van, jövőre trilógia lesz a cucc, Michael Bay rendezte mindet, és mind a két film a robbanásokról és Megan Fox minden szögből való mutatásáról szól. Ja, és vannak benne bazinagy robotok is, meg naplemente, meg helikopter (Michael Bay ismertetőjegyei). Az akciók nagyon jók, Bay nagyon ért ehhez, azt meg kell hagyni, de sajnos a sztori nagyon nem váltja meg a világot. Pedig a képregények olyan jók. A GI Joe filmnek eddig szerencsére egy része van, röpdösnek a pletykák a folytatásról, részemről okés, de keressenek egy olyan embert, aki járt fizikaórára általános sulis korában. Nem az zavar, hogy turbóruha, meg száguldó vonaton átugrás, még a felfele történő motorozás felett is szemethunyok, hiszen a Wantedot is birtam. Az csapta ki nálam a biztositékot, amikor a katonák a viz alatt vannak, és menekülniük kell, mert hamarosan rájuk fog süllyedni a jégtábla. Igen, a jégtábla. Igen, süllyed. De a GI Joe képregények attól még jók, csakúgy, mint a Transformersek (bár én inkább TF-párti vagyok). És, hogy mi lesz két jó képregény keresztezéséből?
Egy kétszer olyan jó képregény, bizony. Annyi kellett, hogy összepárositsák a rossz-és jófiúkat a két világból, és mehet az összecsapás. Konkrétan a képregény erről a háborúról szól, de valahogy mégis magával ragad a cucc. Egyszóval Kobra és Álcák vs. Joek és Autobotok. Az állad meg leesik a hangulattól.
Ami nagyon el lett találva, azok a rajzok. Nagyon illenek a képregény sötét, néhol posztapokaliptikus (ez nálam pluszpontot jelent) hangulatához. A szereplők folyton árnyékban vannak, miközben a helyzetük sem áll valami fényesen. A sztoriból ennyit fedek fel nektek, a harc kimenetelét meg aztán semmiképp se várjátok, hogy ellőjem.
A történet amúgy 6 füzeten keresztül szövődik, és jó hír azoknak, akik nem túl nagy angolosok (pl keildavid, akinek végre olyannal szolgálok, amit ő is lehet elolvas, ha nem tette meg eddig), a képregény magyarul olvasható a HálóZsákon. A hatodik rész ma került ki az oldalra, illetve a régiek fel lettek újitva, ennek alkalmából irok én is erről a képregényről.
Természetesen jelen van mindenki, aki számit a két világ karakterei közül: Optimusz, Acélfej, Herceg, Scarlett(a Piroska név nekem a mesét jutattja eszembe, viszont a Scarlett a Johanssont, ami mindjárt más, ezért maradok ennél a névnél), Megatron, Destro, stb stb stb.
Kihagyhatatlan ez a képregény azoknak, akik gyerekkorukban előszeretettel ordibálták, hogy "YO JOE", miközben dzsiájdzsó játékukat büszkén emelték magasba a gyerekszoba szőnyegen állva, vagy azoknak, akik fáradhatatlanul forgatták a transformer robotukat addig, amig az autóvá nem alakult, akkor guritották az imént emlitett szőnyegen, aztán vissza robottá, és lehetett csatázni, illetve lerombolni a LEGO-falakat, és eltaposni az átalakulásra képtelen amatőr matchboxokat. Én amúgy az utobbi tábort erősitem. Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket a képregény iránt. Ha igen, akkor nyomás a HálóZsákra, ott megtaláljátok. További kellemes hétvégét, jó olvasgatást, és ÉLJEN MÁJUS 1!