
Ez alkalommal egy régi szereplő utóéletéről szeretnék pár szóban megemlékezni, aki nem más mint az égszörfös Chopper, akit többek közt az emlékezetes Oz nagyeposz kapcsán ismerhettünk meg.

A múltkorában bemutattam nektek a rebootolt Flash sorozat második számát, most pedig itt az idő a harmadikra. Előljáróban annyit megjegyzek, hogy a színvonal továbbra sem gyengül, szóval eddig megéri olvasni ezt a sorozatot, meglátjuk, mit hoz a folytatás. Na de lássuk részletesebben ezt a harmadik számot.

Tavaly áprilisban megnéztük, hogy miképp bukkant fel először a képregényvilágban mindenki kedvenc zsoldosa a New Mutants 98. számában. Ott még csupán mellékszereplő volt, épp annyira tűnt fel, hogy kicsit jellemezze magát, hogy az olvasók tudják, mit várjanak a karaktertől. Azóta bemutattam itt későbbi önálló történeteit, de szerintem nem árt kicsit szemügyre venni az első minit, amiben már övé volt a főszerep. Legalábbis az ő nevével fémjelezték a sorozatot, azonban a teljes show még messze nem csak az övé volt. Az 1993-ban megjelent The Circle Chase című miniről van szó, amit szokás Deadpool v1-nek is nevezni, hiszen ez lenne az első saját képregénye, vagy mifene.

Mai cikk egy kicsit késve készült, és a további járatoknál is előfordulhatnak majd kimaradások, mert a fájlmegosztó leszabájozás érzékenyen érintette az e rovathoz való anyag gyűjtését. mindenesetre, ahogy sikerül egy teljes történetet összekanalaznom közzé teszem. A mai Helter Skelter leszedése közben végig azon filóztam, hogy milyen jó lesz. Hát nem lett…inkább olvastam volna mást…
Ez most egy rövidebb, informatív célokat szolgáló bejegyzés lesz, aminek két apropója van.
Az első, hogy a GC egyik partnere, a Képregényfilmek blog betöltötte fennállásának első évét a mai napon, ennek alkalmából új helyre is költözött, ezután Wordpress motorral fog gurulni. Most már az új linkre vezet a kis banner a jobb oldalon, nézzetek szét, Gobiakos várni fog titeket. Én pedig innen is gratulálok az ünnepeltnek, és még sok éves pályafutást, és rengeteg látogatót kívánok.
A másik dolog szintén a linklistánk és a partnereink körül forog, ugyanis új partnert üdvözölhetünk körünkben az Universal Blog személyében. Ez egy sci-fis, poénos, szórakoztató dolgokra szakosodott blog, látogassatok oda is bátran, megéri. A linket megtaláljátok hol is? Tudjátok már.
------->
Ennyit akartam most mondani, sziasztok.

A mai frissítés főszereplője egy olyan hős, aki önálló képregénnyel még nem szerepelt itt az oldalon, max felbukkant egy-egy Avengers vagy Különítmény cikkben, most azonban 100%-ig övé a terep egy egyrészes történet erejéig. Nem másról van szó, mint a mennydörgés istenéről, Odin fiáról, Thorról.

Ezen a még mindig téli csütörtök estén egy laza olvasmánnyal készültem nektek. Egy sokak által ismert és szeretett fiatal hőscsapat első kalandjainak lesztek szemtanúi, amint rávetitek magatokat a Tini Titánok: Első év című hatrészes minire.

Nate Slaugterhouse története nem ért véget a letartóztatásával, az előző ciklus végén, kapott még egy folytatást, ami hangulatilag, csavarokban és akcióban legalább annyira ott volt mint elődje, és elolvasása után nincse benne a feleslegesség érzete, tehát érdemes megismerkedni ezzel is.

Ezen a hideg, de azért szép vasárnapon egy csodálatos újvilági (na ez kinek jött át?) történetet mutatok be. Mondjuk annyira nem csodálatos egyelőre, inkább amolyan bevezetőnek mondanám, de bemutatom már csak azért is, hogy kezdjük az elején a dolgot. Szóval a 2000-es évek elején Magyarországon is megjelent képregénysorozat első öt száma lesz ma terítéken, magyarul a Csodálatos Pókember, angolul Ultimate Spider-Man.
Pár hete kapott új designt az oldal, és szerintem már lassan kezd hozzászokni a szemetek is remélhetőleg, ha pedig még nem teljesen, akkor majd hozzászokik, hiszen nagyjából már ez marad, esetleg ha úgy tartja kedvem és időm, csiszolgatok rajta, de sokat már nem.
A megújulással kapcsolatban volt a mostani szavazás, amit ezennel le is zárok. A kérdésem nagyon egyszerű volt: Mennyire tetszik az új design?
Elég szép számban érkeztek válaszok, bár nem olyan nagy számban, mint az utóbbi pár alakommal, de azért egy általános véleményt le lehetett szűrni belőle. A 34 szavazóból 25-nek nagyon tetszik az oldal új kinézete, aminek nagyon örülök, ezek szerint nem volt rossz ötlet ez a csere. További hat illető vár arra, hogy megszokja az új külsőt, talán összejön nekik. Illetve van három, akinek nem tetszik, ami azért nem egy hatalmas tömeg, és olyat úgysem lehet csinálni, ami mindenkinek tetszik. Annak azért örülök, hogy a többségnek bejön, és ezúton köszönöm a szavazatokat mindenkinek.
Most egy darabig nem zaklatlak titeket szavazással, frissítéssel pedig vasárnap jelentkezem, addig is sziasztok.

Ma a frissen megjelenő Marvel +-ról akartam véleményt írni, ami azonban hiába fizettem rá elő nem érkezett meg. Tehát lényegében egy olyan kritikát olvashattok képregényről, amit még el sem olvastam, és igazából csak a helyzetről szól

Annak okán, hogy a változatosság gyönyörködtet, lássunk egy olyan történetet, amiben nem Dredd a főszereplő. És amiben még a maga kicsavart módján sem „pozitív karakter”.

Folytatjuk a rebootolt Justice League sorozat bemutatását a soron következő harmadik számmal. A többi rebootos sorozattal elég lassan haladok, de remélem előbb-utóbb őket is be tudom mutatni itt, addig azonban lássuk, hogy folytatódnak a nagyágyúkból összerakott csapat kalandjai.

Régóta nem szerepelt itt az oldal kabalája, szóval itt az ideje előszedni az egyik történetét. Ezúttal a v4-es sorozatból szemeltem ki egy kétrészes történetet a számotokra. Akinek a számozás zavaros (mint nekem is sokszor), annak megsúgom, hogy ez a 2008-ban indult, és jelenleg is futó ongoing lenne, aminek az elején a Secret Invasion tie-in van. Amúgy a sorozat, ha igazak a hírek, ebben a hónapban lezárul az 50. számmal. Kíváncsian várjuk, addig azonban ne fussunk előre, vegyük szépen sorra a történeteket a sorozatból (legalábbis ezt tervezem). Az első három füzet ugye a Secret Invasion, azt szándékosan hagytam ki, ugyanis azzal az eventtel még vannak távoli és nagyobb terveim. Az azt követő történet a Horror Business, a 4-5 számokban olvasható, és ha emlékeztek rá, akkor már volt szó róla az oldalon, igaz még nagyon a pályafutás elején, az oldal első cikkei között volt, itt van amúgy. Most pedig jöjjön a következő történet a sorozatból, aminek a címe How Low Can You Go?, és a 6-7 füzeteket öleli fel.

1977 március 5.-én a brit képregény-antológia, a 2000AD 2. számában megszületett a szigetországi képregény-irodalom híres figurája Dredd bíró. Noha „csak” a 2. szám gyermeke – mégis az ő neve forrt össze leginkább a sorozatéval. Több mint 30 évi töretlen sikeréről azonban alkotói nem is mertek volna álmodni.