2011. július

2011. júl. 31. 13:16 - írta Genzo

 

A hétvégét ketrecharcos transformerekkel nyitottuk, most pedig még durvább dologgal zárjuk le. Egy ideje tudjuk már, hogy a szuperhőssztorik nem feltétlenül olyanok, mint a két főkiadó termései, hanem néha belefér nagyobb komolyság, és realisztikusabb ábrázolásmód is, gondoljunk csak az egyik kedvencemre a Kick-Assre, vagy a Nemesisre. Itt sem sajnálják a brutalitást és a korhatáros szövegeket, de akik szeretik az ilyesmit, azoknak kifejezetten ajánlott a Bűnbocsánat c. képregény.

Elolvasom »



2011. júl. 29. 13:14 - írta Genzo

 

Itt a hétvége, péntek az én napom (meg a tiétek is), itt az idő egy kicsit elmerülni a Transformerek szerteágazó világában ismét. A mozikban még dübörög a Bayformers harmadik, jóformán lezáró része, talán egyesekben felmerül ennek köszönhetően a gondolat, hogy ugyan belekukkantanak már pár képregénybe is. Az egyik potenciális választási lehetőség ez a négy részes mini, ami az egyik legismertebb alakváltó eredetét mutatja be. A címből már ki is derült, hogy a Megatron eredettörténet kerül ma sorra itt nálunk, a Genzo Comicson.

Elolvasom »



2011. júl. 19. 22:17 - írta Genzo

 

Sokszor előfordult már olyan a Genzo Comics történetében, hogy olyan képregényt mutattam be, amiből várható volt a film verzió, és szerettelek volna titeket is megismertetni az eredeti anyaggal. Ilyen volt pl a Losers, a Red vagy a Cowboys&Aliens is. Most azonban megfordítom a dolgot, és egy olyan képregényt mutatok be, ami előbb animációs film volt. Ez pedig a Hihetetlen család lenne, ami szerintem ismerősen hangzik a legtöbbeteknek, ugyanis egy nagyszerű Disney/Pixar produkcióról van szó.

Elolvasom »



2011. júl. 17. 12:54 - írta Genzo

 

 

Régen foglalkoztam már a DC univerzum egyik legdögösebb bűnüldözőjével, de most egy újabb történet erejéig visszahozom ide a reflektorfénybe. A v3-as sorozat számai közül már szemezgettem régebben, amikor az "Az, amit szeretsz" című sztorit mutattam be, most pedig egy másik sztori jön ugyanebből a sorozatból, ami a "Helyettes" címet kapta.

Sorrend szerint van egy másik történet is az "Az, amit szeretsz" és eközött, az is nagyon jó, de én most inkább a "Helyettessel" foglalkoznék, aztán nem kizárt, hogy egyszer visszatérek a kimaradt sztorira is.

Elolvasom »



2011. júl. 15. 12:37 - írta Genzo

 

 

 

Genzo:

Bizony, az aranytúk tojó tojásunk visszatért egy cikk erejéig. Képregénybemutatók szempontjából az ő cikke vezet, én is csak a Newgen fejleményekkel tudtam megelőzni. Az ő cikke 900-as olvasottság felett tart jelenleg, a Newgen híreim pedig átlépték az 1000-es álomhatárt. Statisztikákról ennyit, át adom a szót a visszatérő kedves vendégnek, hogy fantiasztikusan négyesezzen egyet itt nekünk, nektek.

Benya:

Elolvasom »



2011. júl. 12. 22:20 - írta Genzo

 

A vasárnapi előzetes, beharangozó képből talán sikerült kikövetkeztetnetek a mai történetünk főhősét, de ha nem, akkor sincs semmi baj, hiszen most itt áll feketén-fehéren,  hogy Red Hood lesz most reflektorfényben. És nem is csak ő, mert sok más ismert hős és antihős felbukkan kisebb-nagyok szerepekre a Batman: Under the Hood c. Történetben.

Elolvasom »



2011. júl. 10. 15:05 - írta Genzo

 



2011. júl. 3. 15:18 - írta Genzo

 

Kedves olvasótáborom, jelentem, hogy ezennel hivatalosan is visszatértem közétek. Sokat kellett rá várni, tudom, de végre ismét belecsapok a lecsóba, és szállítom a cikkek sokaságát nektek. Mielőtt azonban elkezdeném bemutatni a mai füzetet, egy nagyon fontos hírt kell közölnöm. Lehet, már páran tudjátok, értesültetek róla innen-onnan, de ha nem, akkor álljon itt is a hír, miszerint hivatalosan is elindult az új NewGen. Megváltozott a kinézet, a link, és a visszatérés alkalmából nagy mennyiségű új képregény is felkerült az oldalra, miközben szépen fokozatosan kerülnek vissza a régi füzetek is. Érdemes tehát ellátogatni az ÚjGenre, megannyi érdekesség és olvasnivaló vár titeket. Például a Különítmény c. sorozat, aminek már az első számát bemutattam jó régen, most pedig jöjjön a folytatás. Tehát Különítmény v2 02. egyenesen a NewGenről, aminek az új címe newgencomics.hu, hamarosan berakom a linklistába is, ahogy Nitro oldalát is, amivel már régen tartozok. De előbb különüljünk.  UPDATE: beraktam az új Gent és Nitro oldalát a linkek közé, használjátok egészséggel.

Elolvasom »



« 2011. június 2011. augusztus »