2011. ápr. 1. 20:39 - írta Genzo

 

Ezen a szép pénteki napon egy talán nem sokak által ismert képregényt mutatok be nektek. Bár a szereplőit mindenki jól ismeri, maga ez a történet eléggé elfeledett, ennek lehet több oka is. Például az, hogy nem egyszerű rátalálni, nincs fent ezeken az ismert megosztóoldalakon, és tudtommal torrenten sem. Az, hogy én mégis hogy botlottam bele, majd a későbbiekben részletezem. A történet amúgy egy háromrészes mini, ami egy alternatív világban játszódik, és véletlenül sem része a hivatalos kontinuitásnak egyik kiadó történeteinél sem. Ez csupán egy amolyan speciális crossover, amiről a továbbiakban elmondom, mit érdemes tudni, de a cím már sokat elmond, és az érdeklődő szemeket talán a cikk további részére vonzza. Szóval a 96'-ban megjelent Wolverine vs DC Universe bemutatása az Elolvasom mögött.

Gondolom a történet főhősét, Wolverinet senkinek a világon nem kell bemutassam. A Marvel egyik legnépszerűbb karakteréről van szó, aki már számtalan füzeten és sorozaton át szórakoztatta az olvasótáborát. Küzdött ő már ninják, gonosz mutánsok és még ki tudja mik ellen, a mostani harcai azonban nem épp megszokottak, és talán épp ezért érdekesek.

A sztori elején hősünk egy ismeretlen városban ébred fel az utcán, és nem emlékszik arra, hogy hogy került oda. Tanácstalanságában elkezd járkálni, hátha talál valami ismerőst, vagy egy ismerős helyet, hogy jöjjön rá, hogy hol is van. Pillanatokon belül azonban egy hatalmas épület kerül a szeme elé, amelynek a tetején egy bolygó alakú dísz található. Ugye mi már tudjuk ebben a pillanatban, hogy melyik városba keveredett hősünk, de neki fogalma sincs, mi az, hogy Metropolis. Mire észbe kapna, azon veszi észre magát, hogy az emberek pánikolnak körülötte, mert azt hiszik, hogy meg akarja támadni a várost, vagy ilyesmi. És, ebben a városban ki felel a rendért, ha nem Superman. Meg is jelenik mindenki kedvenc kékpizsamás hőse, és elkezdődik a történet első csatajelenete (de nem az utolsó) Rozsomák és Superman között. Viaskodás közben fény derül arra, hogy a mutáns nem tudja mit keres itt, azt sem tudja, hol van, és ezt ki kellene deríteni, illetve a visszatérési lehetőségeket a megszokott világába.

Superman, bár nem jön be neki Wolvie stílusa és folytonos goromba beszólásai, azért segít neki célja elérésében. Azonban mi olvasók hamar megtudjuk, hogy igazából Superman ezúttal nem a jó oldalon áll, és ami a legszebb, hogy a társai sem, úgy mint Batman, Flash, vagy akár Hal Jordan a Zöld Lámpás. Valaki ugyanis úgy akarja elpusztítani Rozsomákot, hogy egy más világba helyezi, és az ottani hősöket használja fel, hogy intézzék el a mutánst, ha már a saját világában nem igazán akad ellenfele. Így hamarosan tanúi lehetünk sok-sok vérre menő összecsapásnak, a DC univerzum legismertebb karakterei veszik fel a harcot Rozsi ellen, és még páran cameóznak egy-egy beszólás vagy jelenet erejéig.

Hogy ki áll mindezen dolgok mögött, vagyis ki akarja ennyire elpusztítani Rozsomákot, és hogy sikerrel jár-e, azt már mindenki olvassa el a képregényből. A rajzok szerintem nem rosszak, a fenti kép az egyik oldalból lett kivágva, így nagyjából mindenki felmérheti a grafika milyenségét. A történet pedig nem túl erős, de itt nem is azon van a hangsúly, hanem a harcokon, és az elejtett humoros beszólásokon.  Mint alternatív, amolyan Mi lett volna ha?-típusú sztorinak mindenképp érdekes. Amolyan könnyed móka ez azoknak, akiknek nincs épp kedvük sokat gondolkozni egy képregény csavaros és kusza történetén, pusztán pár perc kikapcsolódásra vágynak. Aki így áll hozzá a dologhoz, az ebben a miniben jó olvasmányra talál így estére.

Ami újdonságot szeretnék bevezetni ezentúl az oldalon, az az, hogy az angol nyelven olvasott képregényekhez már nem csak annyit mondok, hogy keressétek itt vagy ott, hanem kirakom a linket, ahonnan mindenki egy kattintásra azonnal töltheti az illető füzetet, vagy minit. Ezt az újdonságot most kezdem el, vagyis a fent bemutatott képregényt letöltheti minden kedves érdeklődő erről a linkről. Ajánlom mindenki figyelmébe, nem várt dolgokra számíthat az, aki elolvassa ezt a képregényt, ugyanis messze nem lőttem le minden csavart és fordulatot a történetből. Szóval csak töltsétek és olvassátok.

Én mára ennyi voltam, Amondin ha minden igaz, vasárnap jelentkezik, addig is ellesztek talán ezzel a képregénnyel, sziasztok, és kellemes hétvégét.


Kategóriák

Marvel , DC

Eddig 3 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.