2010. szeptember

2010. szept. 29. 14:12 - írta Genzo

 

Genzo:

Miközben én egyetemi életem elejét élem, Amondin nem rest, be is mutat nektek egy képregényt, mégpedig egy Marvel Kalandok Fantasztikus Négyes füzetet. Nem kell bemutatni a csapatot, újabb kalandjukat meséli el nekünk Amondin. Lássuk, ezúttal mibe keverednek fantasztikusaink:

Elolvasom »



2010. szept. 25. 15:47 - írta Genzo

 

Ünnepélyesen is visszatértem, és bár egy napot csúsztam, de itt a frissítés végre valahára. A mai képregény nem egyéb lesz, mint a Superman/Batman 7. száma. A cikk után pedig lezárom a szavazást is, valamint kihirdetem az új hét borítóját.

Elolvasom »



2010. szept. 17. 12:32 - írta Genzo

Az a helyzet, hogy most egy hét szünet fog következni a blogon, amelynek megvannak az okai. Természetesen nem kell félni, nem állunk le, csak egy hétig nem leszek itthon(és netközelben), ezért inkább bejelentem a szünetet. Addig olvassátok vissza a régebbi cikkeket, vessétek bele magatokat a honosítóoldalak hatalmas képregénykészletébe, próbáljátok ki a DC-s fórum rpg-t, vagy amit akartok. Egy hét után, vagyis jövő pénteken ( szept. 24) azonban újból hasítunk, várok majd vissza minden kedves olvasót. A szavazásról se feledkezzetek meg, szombaton, szept. 25-én zárom le, a távollétemben is kattintgassatok lelkesen.

Akkor mához egy hétre újból találkozunk, legyetek jók, sziasztok.

 



2010. szept. 16. 11:49 - írta Genzo


Régen foglalkoztam már a kedvenc képregényhősömmel itt a blogon, így eljött az ideje, hogy ismét egy Deadpool történet kerüljön mikroszkóp alá.

Amit be szeretnék nektek mutatni, tisztelt olvasók, az a Deadpool 1997-es, v nemtudomhányas sorozatának nulladik száma. Mielőtt abba a tévhitbe esnétek, hogy a nulladik szám a sorozat első száma, közlöm veletek, hogy van minuszegyedik szám is, és az az első. Érthető, ugye? De én most mégis inkább a 00. számmal foglalkoznék, a 00 a címben így a sorszámot jelenti, nem azt, hogy Deadpool ölhet embert. Bár ennek ellenére megteszi párszor.

Elolvasom »



2010. szept. 14. 18:14 - írta Genzo

 

A mai cikkem nem épp a gyerekeknek szól, ahogy ez a címből is kiolvasható. Az X-Force: Sex & Violence című háromrészes mini kerül most terítékre, a cikk végén pedig lesz egy kis meglepetés is csak nektek, csak most, csak tőlem.

Az X-Force az X-Menek azon alcsoportja, akik a piszkosabb munkákat végzik, nem rettennek el a gyilkosságtól sem, ha csak így lehet eltenni valakit láb alól. Most is egy ilyen kaland elé néznek ketten a csapatból, de azért a helyzet kicsit bonyolultabb.

Elolvasom »



2010. szept. 13. 12:42 - írta Genzo

 

Miután Benya már mutatott be nektek egy Zöld Íjász sztorit, mégpedig az Első Év minit, most rajtam a sor, hogy foglalkozzak kicsit ezzel a hőssel. Az én választásom a Zöld Íjász 1995-ös Különszámára esett, amelyről kommentekben már volt szó az Első Év kritikánál, most pedig kicsit jobban figyelemre vesszük, hogy mi is történik itt.

Elolvasom »



2010. szept. 12. 18:46 - írta Genzo

 

Genzo:

Azért amikor azt mondtam pár napja, hogy nem ragaszkodok a napi egy cikkhez, ekkora kihagyást bejelentés nélkül nem terveztem, de nem igazán volt időm frissíteni. Most már akadna talán annyi, viszont itt a felmentősereg Amondin személyében, aki még egy nap pihenőt biztosít nekem, mégpedig egy kis mennydörgéssel. Ugyanis a képregény, amit bemutat itt nekünk, a Mennydörgők címet viseli, pontosabban a sorozat első számának ismertetője lapul az Elolvasom mögött. Elolvasod?

Elolvasom »



2010. szept. 8. 13:46 - írta Genzo

 

Ma ismét egy olyan régi ismerőst köszönthetünk itt a blogon, aki eddig még nem szerepelt, de most eljött az ő ideje is. A Maszkot azt hiszem senkinek nem kell bemutatnom, sokak gyerekkorából ismerős lehet a figura, hiszen volt egy népszerű rajzfilmsorozata is a 90'-es évek környékén, valamint egy film is készült belőle, melyben Jim Carrey alakította zseniálisan a címszereplőt. Arról aztán ne is beszéljünk, hogy a képregényvilágban is randalírozott párat zöldfülű-és fejű barátunk. Az első képregányes randalírozását mutatom be most, vagyis a Magyarországon is megjelent Maszk #1-et, egyenesen 1998-ból.

Elolvasom »



2010. szept. 6. 17:55 - írta Genzo

 

Nemrég mutattam be a Street Fighter képregény első sorozatát egy bejegyzésben itt a blogon, és máris elérkezett az idő, hogy belekezdjek a másodikba, amit egyesével fogok bemutatni, mivel még nincs kint az egész sorozat honosítva, igyekszem majd párhuzamosan haladni a kikerülésekkel. Kezdetnek az első számról írok pár sort, majd a cikk végén lezárom a szavazást, illetve kihirdetem erre a hétre a hét borítóját. Na lássuk akkor szépen sorba.

Elolvasom »



2010. szept. 5. 12:43 - írta Genzo

 

Igazán röstellem, hogy napok óta nem frissítettem az oldalt, ennek is megvolt az oka, de most végre itt vagyok ismét, mégpedig egy újabb Gears of War történettel. Számszerint a 8. füzetet mutatom be nektek, ami egy egyrészes történet és a Harper története címet kapta, nem is véletlenül. A borító már ismerős lehet az oldalról, hiszen szerepelt már a hét borítója részlegben. Igaz, ami igaz, ez a borító nekem nagyon bejön. De ami a borító után következik...

Elolvasom »



« 2010. augusztus 2010. október »