2010. aug. 20. 12:09 - írta Genzo

 

Ma ismét valami új, de mégis régi dologgal kedveskedek nektek. Új, mert eddig ilyen képregényt nem mutattam be a blogon, és régi, mert sokak gyerekkorát (köztük a sajátomat) visszaidéző történetről van szó.

A Tini Titán Teknőcök név sokak számára ismerős lehet, vagyis a Tini Ninja Teknőcök talán méginkább. Négy mutáns teknős, akik profi harcosok, és reneszánsz művészekről kapták a nevüket, valamint mesterük, aki egy patkány. Ki ne ismerné őket? Most bemutatom nektek a képregényes debütálásukat, mégpedig az első sorozat első számát, ami 1991-ben jelent meg, és mivel júliusban, ezért még a születésem előtt. Viszont kissráckoromban megvolt ennek a sorozatnak az első két száma, amit nemtudom már honnan szereztem be, de ronggyá olvastam őket, majd egy költözést követően nem tudom hova kerültek, azóta se láttam őket. Így még jobb érzés volt rátalálni a szkennelt változatra, és újra elolvasni azt. Ráadásul megtaláltam még pár számot, így lezárhatom a történetet is, aminek szintén örülök, így tizenvalahány év után. Érdekes, hogy még emlékeztem pár helyen a szövegre most, amikor olvastam. De ennyit a nosztalgiáról, lássuk, mivel állunk szemben.

Egy tévés riporternő, April O'Neil arról tudósítt, hogy avárosban egy banda garázdálkodik, akik betörésekre szakosodtak, ám a kilétük eddig ismeretlen. A tudósítás után megtámadja őket pár huligán. A stáb elmenekül, egyedül April mer szembeszállni a rosszarcú fazonokkal, de aztán ő is menekülésre adja a fejét, mégpedig a csatornába, ahol váratlan dolgok történnek: megmenti a lányt négy ninjának öltözött teknős. Miután Aprilt a teknősök elviszik a rejtekhelyükre, találkozik Repesz (újabban Szecska) mesterrel, aki szépen elmeséli a teknősök és a saját eredetét, majd együtt kezdenek el nyomozni a rablásokat elkövető banda után, akiknek a főnöke Reszeló (újabban Zúzó), aki Szecska régi ellensége, még abból az időből, amikor ember volt, nem patkány. Zúzó ördögi tervet készül végrehajtani, amihez használja azt az anyagot is, ami az egyszerű teknősöket mutáns ninjákká változtatta. A történetből nem mondok el többet, hiszen sokmindent sejthettek is, de nem akarok élményt rontani azoknak, akik most olvasnák először ezt a füzetet.

A történetben van pár logikai hiba, amik gyerekszemmel nem tűntek fel, most pedig el lehet tekinteni tőlük, már csak a nosztalgia kedvéért is. De mondok azért egy példát: Aprilt elrabolják a gonosz ninják, a teknősök pedig keresik, és az utcán valamelyikük felnéz egy felhőkarcoló tetejére, és meglátja April táskáját. Na most, ez egy kicsit húzós, hogy miért tették a tető szélére a táskát, meg az, hogy hogy látta meg, meg miért épp azt a felhőkarcolót szúrta ki a teknős. De mindegy, ez a képregény a fiatal korosztályt célozta régen, akik nem foglalkoztak ezzel, és én sem fogok.

A rajzokról annyit mondok, hogy egy '91-es képregénynek megfelelőek, ebből mindenki gondol, amit akar, mindenesetre hangulatos.

És, hogy honnan szereztem be ezt a képregényt? Na, ez egy kicsit bonyolultabb, mintha azt mondanám, hogy fentvan az egyik honosító oldalon. Kezdjük a legelején. Bővült kicsit a jobb oldalam egy reklámképpel, ami nem vezet linkre, csak figyelemfelhívó szerepe van, ezért nem a linkek közé került, hanem fel, a logóm és a szavazás közé. A Comic Atlantis egy olyan hely, ahonnan sok régi magyar szkent el lehet érni, de akár angolt is, vagy láttam japán nyelvűt is, ha valakit érdekel. Szóval nagyon megéri ellátogatni oda, rengeteg jó cucc van, én két napja vagyok ott, de már egy egész kollekciót összeszedtem gyerekkorom kedvenc képregényeiből. De mielőtt beírnátok a böngészőbe, hogy comicatlantis.hu vagy ilyesmi, szólok, hogy ez nem jgy működik. Kell ugyanis egy Strong DC++ nevű program, amit innen tölthettek le. Pár egyszerű beállítás, egy egyszerű szabály, és máris elétek tárul a rengeteg jóféle képregény. Most nem akarom üresben járatni a billentyűzetem, akit érdekelne a dolog, az vegye fel velem a kapcsolatot emailben (genzo10@yahoo. com), és elmagyarázom neki, hogy mi a teendő. Tényleg nem nehéz, és megéri, mert rengeteg jó dolog vár rátok. Aki tehát szeretne pár régi jó képregénnyel gazdagodni, szóljon nekem, és megoldjuk. További szép napot, sziasztok.


Kategóriák

Semic

Eddig 1 komment érkezett ()

  • 1.  keildavid (Válasz erre)
    2010. 08. 20. 15:19

    A Tini Titán Teknőcök én is olvastam a régi időkben. Ez aztán jó nosztalgikus történet.
    Az engem is érdekelne, hogy a Comic Atlantishoz hogyan tudnám azt elérni.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.