A blogom elérkezett a 100. bejegyzéséhez. Ezen jubileum alkalmából egy kultikusnak számító kéregényt mutatok be nektek, amely a The Goon - Rough Stuff címet viseli. A történet három részből áll, és egyben megjelent a Dark Horse kiadó szárnyacskái alatt.

Igazából én se ismerném ezt a képregényt talán még most sem, ha nincs a hír, miszerint film fog készülni belőle. Ezen hír hallatán kaptam fel a fejem, és miután láttam az eddig nyilvánosságra került dolgokat a filmből, úgy gondoltam, beleolvasok a képregénybe, lássam már, hogy miről is van itt szó.

Az az igazság, hogy nagyon megérte utánajárni a dolgoknak, ilyen jól képregényen régóta szórakoztam. A történet nem valami bonyolult, de megállja a helyét, amin itt hangsúly van, az a humor, egy kis akcióval, meg horrorral keverve. Van ugyanis ez a páros, akik a főhősök, láthatjátok őket itt a képen. Az ő fejükre vérdíjt szab ki egy bizonyos zombi pap, aki Lonely Street városának főnöke. A városról azt kell tudni, hogy hemzseg a zombiktól, akik mind a pap irányítása alatt állnak, ők vadásznak hőseinkre, a nagydarab Goonra és kisebb termetű társára, Frankyre.

Nagyjából a sztori vázlata ez lenne, hogy a pap mindenféle fondorlatos tervet kieszel, illetve különösebbnél különösebb teremtményeket hoz létre és küld rá a párosra, de rendszerint megszívja. Nemes egyszerűséggel erről van itt szó, mégsincs okunk a panaszra, mert a képregény szinte olvastatja magát, a jókor ellőtt beszólások és a kisebb-nagyobb bunyók kellő szórakoztatást nyújtanak. A Kengyelfutó Gyalogkakukk rajzfilm is erről szólt, hogy a Prérifarkas meg akarta kaparintani a madarat, de az mindig tújárt az eszén. Vagy a Flúgos Futam epizódjainak is ez volt a lényege, aztán Tom és Jerryről ne is beszéljünk. Ezek legendás rajzfilmek, sokak (köztük én is) ezen nőttek fel, első osztályú szórakoztatást nyújtanak a mai napig, pedig sztori szintjén nem sokat mutatnak fel. Ez a képregény is ebbe a kategóriába tartozik, csak kicsit brutálisabb, mint az imént felsorolt rajzfilmek. Nem kell mindig világot megváltó történet egy jó képregényhez. Ennek a könyvnek a legnagyobb pozitívuma a humor, ami nélkül felejthető lenne az egész. A fekete humor rajongói is megkapják a nekik tetsző poénokat, egyszerűen zseniális párbeszédek és beszólások alakulnak ki a sok sablonos szövegen kívül. Mert persze az is kell, hogy előrehaladjon a történetszerűség valamennyire, nem lehet csak poénokra építeni az egészet, úgy is mondanám, levegőt is kell vegyünk két nevetés között, addig meg hogy olvassunk valamit, jönnek a cselekményt előre vivő rövid szövegelések.

A képregény elején egy kis bevezető található, melyben a két főszereplő elegánsan kiöltözve mesél a sikerről és a rajongásról, ami körül veszi őket, illetve megmutatják, mennyit fejlődtek első megjelenésük óta, főleg a kinézetüket illetően. Ez a rész jó kis bemelegítő a konkrét történethez, már az elején vannak jő poénok. Ez után jön maga a három részes történet, amelyről már elmondtam, amit el szerettem volna. Következik ezután egy pár oldalas ismertető magától az alkotótól, Eric Powelltől, aki mutat pár régebbi vázlatot is a karakterekről. Majd pár rövid strip teszi fel a pontot az i-re, ezek leginkább a Garfield képsorokra emlékeztetnek, rövid, nagyon vicces szösszenetek. Azt kell mondanom, hogy ez így egy nagyszerű kiadvány, mindent tartalmaz, ami szem-szájnak ingere, ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el, jól fog szórakozni. Én is tervbe vettem a további füzeteket, mert nagyon tetszik az egész úgy, ahogy van. Ezt a TPB-t elérhetővé tettem mindenki számára, erre a mediafire linkre kattintva tölthetitek, mivel én minden The Goon képregényt egyben szedtem le torrenttel, és tudom, hogy nem mindenki van oda a torrentezésért. Ja, és persze angolul van, de nagyon egyszerű a szövege, könnyen meg lehet érteni. És ha már letöltés, a fenti képet is lekaphatja innen az, akinek kell.

Ez volt tehát a 100. bejegyzés az oldalon, köszönet azoknak, akik segítettek növelni ezt a számot (Benya, Amondin, Talgaby), remélem máskor is számíthatok rájuk is, illetve mások is jelentkezhetnek.